Őrizetben a gyöngyöspatai betörő
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/Foto1_5.jpg?itok=KPaYtPQj)
A nyomozók kezdeményezték a 27 éves gyanúsított letartóztatásának elrendelését.
A nyomozók kezdeményezték a 27 éves gyanúsított letartóztatásának elrendelését.
A BRFK hajtóvadászatot indított és 11 órán belül elfogta a halált okozó testi sértés feltételezett elkövetőjét.
A Győri Rendőrkapitányság befejezte egy 33 éves écsi férfi ellen indított büntetőeljárás vizsgálatát, akinél a rendőrök egy közúti ellenőrzés során több bűncselekményre bukkantak.
Lezárult a nyomozás azzal a férfival szemben, aki többek között kerékpárt és kéziszerszámokat lopott egy telephelyről Szegeden.
A Szegedi Rendőrkapitányság munkatársai befejezték a nyomozást egy férfi ügyében, aki mobiltelefonokat lopott ki fiatalok zsebéből.
Egy hosszú bűnlajstrommal rendelkező nőt fogtak el a Békés vármegyei rendőrök Orosházán. Akkor csaptak le rá, amikor a Dunántúlról rokonlátogatóba érkezett a városba.
Komáromban vitt el egy kerékpárt két férfi, de a helyi rendőrök tetten érték és elfogták őket.
Összesen mintegy 480 milliárd forintnak megfelelő kábítószer piacra kerülését akadályozta meg a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Első körben 13 tonna prekurzor lefoglalása történt meg a soproni vámudvarban a NAV jelzése alapján még áprilisban. Pár nappal később pedig két budapesti raktárban még 19 tonna hasonló vegyi anyagot találtak a nyomozók. A felderítés szálai nemzetközi irányba mutatnak.
A kistarcsai rendőrök elkapták azt a 19 éves férfit, aki Szilasligeten, a HÉV-megállóban önkielégítést végzett a gyanú szerint.
A budapesti nyomozók őrizetbe vettek egy férfit, aki otthonában több tucat fegyvert tartott.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
Közúti közlekedési baleset történt Hahót közelében. A rendőrök megkezdték a baleset helyszínelését.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Tevel térségében baleset miatt zárták le a rendőrök az útszakaszt.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.