Lábperec
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/l%C3%A1b.jpg?itok=UpcFzeqH)
Ilyet még a sokat látott józsefvárosi nyomozók sem pipáltak: a fiatal nő betörés közben töltötte fel a bűnügyi felügyelet miatt viselt elektronikus nyomkövetőjét.
Ilyet még a sokat látott józsefvárosi nyomozók sem pipáltak: a fiatal nő betörés közben töltötte fel a bűnügyi felügyelet miatt viselt elektronikus nyomkövetőjét.
Egy tiszaföldvári férfi elmúlt pár hónapja ékes bizonyítéka annak, hogy ha valaki a bűn útjára lép, olyan folyamatot indít el, hogy a végén annak irányítására már nem lesz ráhatása.
Befejezték az eljárást a szekszárdi nyomozók annak a Csongrád-Csanád vármegyei nőnek az ügyében, aki 26 gyanútlan vásárlót csapott be.
A jászsági rendőrök elfogtak és őrizetbe vettek egy jászteleki férfit, aki három sértettet károsított meg, összesen több százezer forinttal. Egyik esetben a kertben megbújva figyelte meg későbbi áldozatát, majd a megfelelő pillanatban besurrant a házba és vitt, amit talált.
A Soproni Rendőrkapitányság járőrei egy körözött férfit fogtak el, akinek – mint kiderült –nadrágja drogot rejtett.
Szolgálati kutyája segítségével fogta meg 8 perc alatt Poór István törzszászlós azt a 28 éves férfit, aki a gyanú szerint erőszakoskodott egy nővel, majd menekülni próbált. Dakota közel 2 kilométerre a helyszíntől állította meg.
Veszekedés közben baltával fejen ütötte ismerősét egy férfi Medgyesegyházán. A sérült meghalt, bántalmazója őrizetben van, a rendőrség emberölés elkövetésével gyanúsítja.
A ceglédi rendőrök egy hét alatt előkerítették a tolvajt, mi több, a lopás sértettjét is.
Nem sokáig örülhetett apró termetű hátasának a 32 éves beloianniszi férfi.
Gáz- és riasztópisztollyal lőtt az utcán egy férfi a XIII. kerületben. Nem sérült meg senki, a feltételezett elkövetőt a rendőrök a helyszínen elfogták, elszámoltatása tart.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Tevel térségében baleset miatt zárták le a rendőrök az útszakaszt.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.