Nem akarta elszalasztani a lehetőséget
Egy férfi okosórát talált Szegeden, amit – kapva az alkalmon – magához vett. Az ügyben indult nyomozás lezárult.
Egy férfi okosórát talált Szegeden, amit – kapva az alkalmon – magához vett. Az ügyben indult nyomozás lezárult.
A készenléti rendőrök előbb elfogták a gépkocsifeltörőt, mint ahogy az autó tulajdonosa észlelte volna a bűncselekményt.
A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a 20 éves csabrendeki férfit.
A balassagyarmati rendőrök újabb embercsempészekkel és illegális migránsokkal szemben intézkedtek.
Emberölés bűntett elkövetése miatt körözött férfit fogtak el a rendőrök Röszke Autópálya Határátkelőhelyen.
Két békés jászárokszállási lakost rabolt ki egy férfi. A jászsági nyomozók őrizetbe vették az agresszív fiatalt.
A kecskeméti rendőrök őrizetbe vettek egy 41 éves férfit, aki alvó áldozata mellől vitte el az értékeket.
Regisztrált kerékpárt lopott, nem jutott vele messze.
Egy kunszentmártoni férfi úgy gondolta, hogy egy csónakszállító utánfutó ellopásából tesz szert pénzre. El is kezdte az eszköz átalakítását, azonban befejezni már nem tudta, mert a helyi nyomozók elfogták.
A szekszárdi nyomozók befejezték az eljárást annak a két somogyi férfinak az ügyében, akiket országos koordináció keretében fogtak el idén májusban.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Tevel térségében baleset miatt zárták le a rendőrök az útszakaszt.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.