Rendőrkézen a harmadik betörő is
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/Szir%C3%A9na2_3.jpg?itok=SuwKiSpU)
Dunaújvárosban fogták el a keresett 36 éves férfit a veszprémi rendőrök.
Dunaújvárosban fogták el a keresett 36 éves férfit a veszprémi rendőrök.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai 5 kilónyi zöld növényi törmeléket és fél tucatnál is több marihuánatövet találtak egy házban.
A karcagi rendőrök három nőt és négy négy férfit hallgattak ki gyanúsítottként új pszichoaktív anyaggal kereskedés miatt. A férfiakat őrizetbe vették.
Interneten elkövetett csalás miatt apa és fia ellen nyomoztak a soproni rendőrök.
A pápai rendőrök napokon belül elfogták az elkövetőket.
Elvittek egy rollert egy szegedi udvarról. Az ügyben nyomozás indult.
Egy 27 éves férfi – két társával – 74 millió forinttal károsította meg a bátyját. A Bács-Kiskun vármegyei nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát, és megküldték az iratokat az ügyészségnek.
Különös műgonddal nevelt kábítószer-ültetvényét külön erre a célra átalakított épületekben rejtegette egy budapesti férfi Mány külterületén.
Az óbudai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki órákig kopogott egy nyolcadik emeleti konyhaablakon egy kötélen lógva.
A kőbányai nyomozók vádemelési javaslattal zárták le az idős férfiak pénzét kicsaló nő ellen folytatott nyomozást.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Tevel térségében baleset miatt zárták le a rendőrök az útszakaszt.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.