Belehalt sérüléseibe a mélykúti áldozat
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/4_2684.jpg?itok=BTGDE5FY)
A rendőrök az emberölés miatt folytatott nyomozást befejezve vádemelést javasolnak a tettes ellen.
A rendőrök az emberölés miatt folytatott nyomozást befejezve vádemelést javasolnak a tettes ellen.
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki bántalmazott egy buszsofőrt Szegeden. Az ügyben nyomozás indult.
A kisbéri nyomozók három dílert kaptak el még októberben. Az ügyben most újabb elfogás és őrizetbe vétel történt.
A nyíregyházi nyomozók 334 gramm droggyanús anyagot találtak és foglaltak le.
A Pápai Rendőrkapitányság munkatársai sikkasztás és pénzmosás miatt indítottak nyomozást.
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság pénzhamisítás bűntette miatt indított nyomozást egy 43 éves helyi férfi ellen 2023. november 1-jén, ugyanis gyanús 50 eurós bankjegyről érkezett bejelentés.
Szemfüles közösség, elfogtak egy egri tolvajt.
Nem volt szerencséje egy kecskeméti besurranónak, akit a tulajdonos tetten ért.
Ennyi idő telt el az első rablás és az elfogás között. A Pest vármegyei Kerepes, majd Csömör után a főváros volt a végállomás, a haladéktalanul kiadott körözvény alapján a BRFK járőrei fogták el a huszonéves párost.
Lezárult a nyomozás annak a férfinak az ügyében, aki kirabolt egy nőt Kiskundorozsmán.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Tevel térségében baleset miatt zárták le a rendőrök az útszakaszt.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.
A dunaújvárosi rendőrök biztonságos helyre szállíttatták az ebeket, és a 35 éves gazdával szemben eljárást indítottak. A vizsgálatot a napokban fejezték be.