Lezárt akta: jogosítvány nélkül vezetve okozott balesetet, majd elhajtott
A Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A bűnügyesek befejezték a nyomozást azzal a négyfős társasággal szemben, amelynek tagjai 40 ezer forintért ölték meg ismerősüket.
Egy szexuális kényszerítés miatt többéves szabadságvesztésre ítélt 53 éves férfira a Zala vármegyei felderítők és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) célkörözési fejvadászai közösen találtak rá.
A gyöngyösi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.
Az Ajkai Rendőrkapitányság kezdeményezte a 44 éves férfi letartóztatását.
A gyanúsított az értéket egy gyöngyösi zálogházban adta le. Őrizetben várja a bíróság döntését letartóztatásáról.
Üllési és ruzsai tanyákba tört be rendszeresen egy férfi, akit elfogtak a rendőrök. Az ügyben nyomozás indult.
A nyírbátori nyomozók befejezték a dílerek ellen indított ügy vizsgálatát.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság nyomozói kezdeményezik a letartóztatását annak a 17 éves salgótarjáni fiúnak és 20 éves társának, akik több bűncselekményt követtek el.
A marihuána jellegzetes szagára figyelt fel az utcán egy szolgálaton kívüli rendőr a Terézvárosban. A lebukott dílert őrizetbe vették.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
A 32 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.
A dunaújvárosi rendőrök biztonságos helyre szállíttatták az ebeket, és a 35 éves gazdával szemben eljárást indítottak. A vizsgálatot a napokban fejezték be.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el.