Vitték, amit találtak

2023. 03. 29., sze - 15:25
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A barcsi rendőrök két férfi ellen indítottak eljárást.

A rendelkezésre álló adatok szerint az akkor még ismeretlen tettesek 2023. március 27-én betörtek egy csokonavisontai hétvégi házba, ahonnan -többek között- gázpalackot, szerszámokat, fűnyírót, és különböző kerti díszeket tulajdonítottak el többszázezer forint értékben. A rendőrök az adatgyűjtés során azonosították a feltételezett elkövetőket, akiket elfogtak és a Barcsi Rendőrkapitányságra állítottak elő.

A nyomozók a 29 éves csokonyavisontai és a 23 éves somogyaracsi férfit lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. Az alkalomszülte tolvajok a vallomásuk során beismerték a bűncselekmény elkövetését. Az ellopott tárgyakat a lakhelyükön tartott házkutatás alkalmával az egyenruhások megtalálták és visszaadták jogos tulajdonosuknak. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.