„Viccesnek találtam az egészet”

2023. 01. 04., sze - 07:42
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ezt mondta gyanúsítotti kihallgatásán az a fiatal, aki karácsonykor a nagysápi betlehemből ellopott két szobrot.

Egy barátjától tartott hazafelé a 19 éves férfi 2022. december 25-én hajnalban. Útja a nagysápi templom mellett vezetett, ami mellett egy betlehem állt. A fiatalnak megtetszettek az abban lévő szobrok, amelyek közül kettőt magával vitt. Másnap reggel az elkövető átgondolta tettét és felkereste a helyi polgármestert. Bevallotta, hogy ő lopta el a szobrokat, amiket még aznap visszavitt. A helyi lakost január 3-án lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki a dorogi nyomozók, aki beismerte tettét. Elmondta, hogy viccesnek találta a két szobor ellopását, másnap azonban megbánta tettét.

1


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.