Védekezésből megszúrta

2018. 07. 30., h - 13:10
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök azonosították, majd elfogták azt a férfit, aki Mezőzomboron megszúrta vitapartnerét.

Életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság egy 30 éves mezőzombori férfival szemben. A gyanúsított 2018. július 29-én 18 óra körül Mezőzomboron, a Kölcsey Ferenc utcában előzetes szóváltást követően egy késsel megszúrta az őt megütő vitapartnerét.

kés

A rendőrök a bejelentést követően a helyszínen azonosították, elfogták, majd előállították a rendőrségre a 30 éves férfit, akit a nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!