Vádemelési javaslat embercsempész csoport ügyében
A csoport tagjai 30 illegális bevándorló szállítását szervezték meg.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda embercsempészés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást – fogva tartásuk mellett - egy szír, egy egyiptomi, egy palesztin, valamint – szabadlábon hagyásuk mellett - négy szlovák állampolgár ellen.
A nyomozás adatai szerint a csoport tagjai 2014. október 25. és 2015. január 28. közötti időszakban három alkalommal összesen 30 Magyarországon tartózkodó illegális bevándorló (26 szír és 4 afgán állampolgár) továbbszállítását szervezték meg.
A Szlovákiában tartózkodó szír és egyiptomi állampolgárságú személyek internetes hirdetés útján sofőröket toboroztak, majd Magyarországon gépjárműveket béreltettek velük a migránsok szállításához.
A palesztin és a szlovák állampolgárságú elkövetőket tetten érték a nyomozók, míg egyiptomi társukat 2015. márciusában Debrecenben, a szír állampolgárságú gyanúsítottat pedig - az ellene kiadott nemzetközi elfogató parancs alapján - 2015. júniusában Szerbiában fogták el a rendőrök.
A gyanúsítottakkal szemben a nyomozást a KR Nemzeti Nyomozó Iroda befejezte és az ügyben keletkezett iratokat 2015. szeptember 1-jén vádemelési javaslattal megküldte a Győri Járási Ügyészségnek részére.