Vádat emelhetnek a bódult sofőr ellen

2023. 01. 16., h - 07:36
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az oroszlányi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.

A helyi járőrök Oroszlányban állítottak meg egy személygépkocsival közlekedő férfit 2022. január 1-jén este. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda negatív lett, de a viselkedéséből gyanították, hogy valamilyen bódító szer hatása alatt áll. Ezt a vele szemben alkalmazott kábítószerteszt alátámasztotta. A 27 éves B. Márk ellen előállítását követően bódult állapotban elkövetett járművezetés vétség elkövetésének gyanúja miatt indítottak eljárást.

Az ügyben a szükséges eljárási cselekményeket az Oroszlányi Rendőrkapitányság elvégezte, és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.