Utcai kábítószerárus őrizetben

2023. 03. 20., h - 11:25
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az erzsébetvárosi rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, amfetamin-származékot árult az egyik budapesti szórakozóhely előtt.Egy állampolgár felvételt készített a kábítószer átadásáról.

Március 18-án hajnalban egy VII. kerületi szórakozóhely előtt kínálta tablettáit az a férfi, akit az erzsébetvárosi járőrök nemsokkal az eladások után elfogtak és a kerületi rendőrkapitányságra előállítottak.

Az egyenruhások P. Patrik ruháját átnézték, mely során még nyolc kábítószergyanús tablettát találtak, ami az előzetes szakértői vélemény szerint MDMA.

A 18 éves P. Patrikot a nyomozók kábítószer-kereskedelem vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.​

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.