Újabb csapás a drogterjesztőkre

2023. 10. 11., sze - 07:01
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A jászsági rendőrök 18 személyt állítottak elő, 5 főt gyanúsítottként hallgattak ki, akik közül négyet őrizetbe vettek.

A Jászberényi Rendőrkapitányságon zajló büntetőeljárásban gyanú merült fel, hogy városszerte többen kábítószernek, illetve új pszichoaktív anyagnak minősülő szert árulnak 1000-1500 forint/pakk áron, és több fogyasztót látnak el a bűnös anyaggal. A jászberényi rendőrök a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Felderítő Osztálya, Bűnügyi Osztálya, a Rendészeti Igazgatóság Tisza MEKTO, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Cserhát MEKTA, valamint a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság Agria MEKTA műveleti egységeinek közreműködésével 2023. október 9-én összehangolt akció keretében, egyszerre 6 helyszínen jelentek meg, tartottak kutatást, és állítottak elő fogyasztókat és dílereket. A nyomozók kábítószer gyanúját keltő anyagot, készpénzt, mobiltelefonokat, valamint a kereskedéshez használt eszközöket foglaltak le.

A rendelkezésre álló adatok alapján a jászsági rendőrök két 28 éves férfit és egy 28 éves nőt, valamint egy 24 és egy 51 éves helyi férfit hallgattak ki új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt. Az 51 éves férfi kerítés és kitartottság bűncselekményekkel is gyanúsítható, mivel egy prostitúciós tevékenységet végző nőismerősének ellenszolgáltatásért cserébe védelmet nyújtott, ügyfeleket szerzett, és a bevételből részesült.

A nő kivételével a rendőrök őrizetbe vették a gyanúsítottakat és letartóztatásukra tettek előterjesztést.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

14 perc alatt elfogták

A gyors bejelentésnek és rendőri reagálásnak köszönhetően hamar kézre került az a férfi, aki három autót is feltört az éjszaka Pécsett.

 

Megbízás és kinevezés

A Jászberényi Rendőrkapitányságot és a Tiszafüredi Rendőrkapitányságot érintik a változások.

 

Közfoglalkoztatottak kiberbiztonsági felkészítése

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési munkatársai az önkormányzatok közreműködésével kiberbiztonsági előadássorozatot tartottak közfoglalkoztatottaknak Pécsett és Piskón.

 

Hárman egy ellen

A pécsi rendőrök két 15 és egy 14 éves lányt vettek őrizetbe.

 

Internetes csalás! Ismerd fel!

Vármegyénkben is egyre többen vásárolnak és kínálnak eladásra termékeket az interneten, illetve intézik az ügyeiket online. Sajnos ezzel párhuzamosan az online csalások is elszaporodtak, amelyek egyre változatosabb módszerekkel próbálják meg kicsalni az emberek pénzét.