Tört-zúzott Lentiben

2023. 03. 08., sze - 14:15
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy 34 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként, majd bűnügyi őrizetbe vették.

A Lenti Rendőrkapitányságon garázdaság, zaklatás, rongálás és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt van folyamatban nyomozás egy 34 éves helyi férfival szemben.

A gyanúsított 2023. március 6-án 14 óra 45 perc körül megjelent egy helyi irodában, ahol a vezetővel való nézeteltérése miatt berendezési tárgyakat rongált meg és tört össze.

A következő napon egy másik sérelme miatt, egy terem előtt saját autójával kétszer nekiment ismerőse ott parkoló járművének. A történtek után a gépkocsi tulajdonosa a testvére személyautójával megjelent a 34 éves férfi házánál, hogy számon kérje a rongálás miatt. Ekkor az elkövető előbb egy téglával bedobta a kocsi egyik ablakát, majd a kezében lévő baltával betört egy másikat is.

A férfi még ezután sem nyugodott meg, elment az irodavezető lakásához, ahol ököllel többször megütötte a sértettet, aki a bántalmazás következtében könnyű sérüléseket szenvedett.

A lenti rendőrök elfogták és előállították a kapitányságra a feldühödött helyi lakost, akit gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vettek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.