Telefont, pénztárcát és kocsit loptak

2023. 03. 14., k - 14:15
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ellopta ismerőse autóját, pénztárcáját és telefonját két szegedi férfi. A rendőrök rövid időn belül azonosították őket.

A 25 és 32 éves férfi 2023. március 13-án dél körül egy italozás alkalmával látogatta meg otthonában ismerősét. Majd azt követően ellopták annak pénztárcáját és telefonját, végül a háza előtt álló gépjárművel távoztak.

A szegedi rendőrök a bejelentést követő öt órán belül azonosították a feltételezett elkövetőket, akiket később elfogtak és előállítottak. Ellenük egyebek mellett nagyobb értékre elkövetett lopás miatt indult büntetőeljárás a Szegedi Rendőrkapitányságon. A nyomozók az illetékes ügyészségen kezdeményezték letartóztatásuk indítványozását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.