Sorozatbetörők rendőrkézen

2022. 12. 09., p - 10:43
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megalapozott gyanú szerint a két férfi több helyre is betört Debrecenben. Lopás miatt kell felelniük.

Több betörésről érkezett bejelentés a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2022 októberében. A debreceni nyomozók az ügyek felderítésébe kezdtek, majd rövid időn belül azonosítottak egy bakonyszentlászlói lakost, akit kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekmények elkövetésével. A férfit 2022. október 26-án előállították majd gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit az illetékes járásbíróság elrendelt.

A nyomozás során az is kiderült, hogy a férfinek volt egy társa, akivel több helyre is betörtek. Főleg szerszámokat és különböző elektronikai eszközöket vittek magukkal.

Az egyenruhások a férfi társát 2022. december 6-án elfogták, majd gyanúsítottként kihallgatták. A nyírlugosi lakos beismerő vallomást tett és több, hasonló bűncselekmény elkövetését is elismerte. A rendőrök őt is bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást velük szemben.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.