Rózsafüzér

2018. 05. 26., szo - 08:12
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bűnügyi őrizetben van már az a két férfi és fiatalkorú társuk, akik egy idős nőt támadtak meg Arlón.

Csoportos rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást az Ózdi Rendőrkapitányság Putnoki Rendőrőrse két arlói férfival és 17 éves fiatalkorú társukkal szemben. A 22, 18 és 17 éves gyanúsítottak 2018. május 25-én 17 óra körül Arlón bántalmaztak egy 85 éves nőt, aki miután a támadói ütéseitől a földre került, még meg is rúgtak. Az útonállók elvették a sértett táskáját, amiben az iratok mellett egy rózsafüzér volt, majd elmenekültek a helyszínről.

 

A bejelentést követően a nyomozók pár órán belül azonosították, elfogták, majd a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfiakat és fiatalkorú társukat előállították a rendőrőrsre. A Putnoki Rendőrőrs a bűnügyi őrizetbe vett támadókkal szemben előterjesztéssel élt előzetes letartóztatásuk ügyészi indítványozására.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!

 

Trükk

A budapesti rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki pénzváltás ürügyén szólított le egy idős hölgyet, majd kifosztotta őt.