Rokonait is meglopta

2023. 03. 24., p - 11:01
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A karcagi rendőrök őrizetbe vettek egy helyi férfit, aki saját rokonait lopta meg, valamint több üzletből tulajdonított el különböző használati cikkeket az elmúlt hónapokban.

A megalapozott gyanú szerint a 31 éves karcagi férfi 2023. március 19-én délelőtt nagymamája konyhájából eltulajdonított egy televíziót. Ezt követően március 20-ra virradóra édesanyja lakatlan házából hozott el jogtalanul 5 db csillárt, 50 db ledes spotlámpát, 50 db konnektort és 30 db fali kapcsolót valamint kábeleket. Féltestvére házában március 23-án járt, ahonnan televíziót, mobiltelefont, gyerekruhákat és kerékpárt tulajdonított el. A rokonaitól jogtalanul megszerzett értékeket később pénzzé tette.

Az egyenruhások a férfit az utolsó bejelentést követően, 2023. március 23-án este ismét elfogták és előállították a Karcagi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták. A rendőrök megállapították, hogy a terhelt az elmúlt időben több vagyon elleni bűncselekményt követett el, ami miatt már van ellene folyamatban büntetőeljárás. A nyomozóhatóság az ügyeket egyesítette, majd a gyanúsítottat őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására.

A Karcagi Rendőrkapitányság összesen 11 rendbeli vagyon elleni bűncselekmény miatt folytat eljárást.   


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.