Rendszám nélkül közlekedett autójával és még az intézkedő rendőröket is szidalmazta

2023. 02. 07., k - 14:30
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság munkatársai büntetőeljárást indítottak egy 42 éves bonyhádi nő ellen.

A járőrök 2023. február 4-én délelőtt Balatonfüreden közúti közlekedési ellenőrzés során állítottak meg egy személygépkocsit, melynek az első rendszáma hiányzott. Az intézkedéskor megállapították, hogy a gépkocsit hivatalból kivonták a forgalomból, és kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást sem kötöttek rá. A 42 éves bonyhádi nő továbbá az igazoltatáskor trágár kifejezésekkel illette a vele szemben intézkedő rendőröket.

A járőrök a sofőrök ezután előállították a helyi rendőrkapitányságra, és gyanúsítottként kihallgatták. Ellene egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett, valamint becsületsértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

 

 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.