Rendőrkézen a tolvaj

2023. 07. 14., p - 13:05
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogták azt a helybéli nőt, aki táskát lopott egy fürdőben.

A rendőrségre 2023. július 10-én délután érkezett bejelentés, mely szerint Hódmezővásárhelyen, egy strandon táskát loptak, benne tulajdonosának ruháival, irataival és több tízezer forintnyi készpénzével. A nyomozók megtekintették a biztonsági kamerák felvételeit, melyeken jól látszott a bűncselekmény elkövetése. A képek alapján azonnal azonosították az elkövetőt, akit a bejelentés napjának estéjén elő is állatottak a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra.

A fiatal nő gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, hogy a családjával érkezett a strandra, ahol megtetszett neki a táska. Miután magához vette, az abban lévő iratokat és ruhákat egy közeli szemetesbe dobta, a készpénzt eltette, a táskát pedig a mindennapok során tervezte használni. A helybéli nőnek lopás bűntette miatt kell felelnie.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kiszűrve

Német hatóságok által körözött autót foglaltak le a nyomozók Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

A nyomozók nem engedték kihűlni a nyomokat

A szerencsi rendőrök – közel – két évvel ezelőtti rablás ügyében végzett kitartó nyomozásukkal törlesztették azt az adósságot, melynek során őrizetbe vették egy bodrogkeresztúri idős nő bántalmazóját.

 

Ittasan vezetni veszélyes

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonkét ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminckilencedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.