Rendőrkézen a rabló

2018. 06. 24., v - 10:59
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök fél órán belül elfogták azt a férfit, aki Ózdon erőszakkal elvette egy 13 éves gyermek pénzét.

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást az Ózdi Rendőrkapitányság egy 27 éves farkaslyuki férfival szemben. A gyanúsított 2018. június 23-án 12 óra körül odalépett egy ózdi üzletből távozó 13 éves gyermekhez és pénzt kért tőle. A gyermek elutasította a kérést, ekkor a férfi a kezeit lefogta, majd a zsebéből elvette néhány száz forintját és a helyszínről eltávozott.

A nyomozók a bejelentést követően fél órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, továbbá az ügyészségen előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásának indítványozására is.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!

 

Trükk

A budapesti rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki pénzváltás ürügyén szólított le egy idős hölgyet, majd kifosztotta őt.