Rendőrkézen a csatornatolvaj

2023. 03. 01., sze - 09:43
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egri nyomozók egy 30 éves andornaktályai férfit gyanúsítanak. 

Az Egri Rendőrkapitányság munkatársai 2023. február 28-án délben tartottak kutatást egy egri lakásban, mivel információ merült fel arról, hogy ott lopásból származó értékek vannak.

Az ingatlanból a járőrök egy 30 éves andornaktályai lakost állítottak elő, akiről kiderült, hogy 2023. február 27-én hajnalban, majd késő este több mint 16 méter rézcsatornát, illetve bilincseket tulajdonított el egy egri belvárosi épületről. A férfi gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett. Ellene lopás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás. Továbbá a rendőrök a lakásban megtalálták az ellopott csatornákat is.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.