Rajtaütés

2023. 03. 07., k - 10:15
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több mint másfél kilogramm kábítószert foglaltak le a rendőrök az almásfüzitői férfitól a kutatás során. A kihallgatását követően őrizetbe vették.

A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály nyomozói együttműködve a komáromi rendőrökkel, március 6-án kutatást tartottak Almásfüzitőn egy 33 éves férfinél. A nyomozók a lakás különböző helyein, több mint másfél kilogramm kábítószert, valamint több mint 500 ezer forintot találtak, amit lefoglaltak. A rendőrök a férfit előállították a Komáromi Rendőrkapitányságra, ahol a tettest gyanúsítottként kihallgatták. Ellene kábítószer birtoklása miatt indult büntetőeljárás. A 34 éves gyanúsítottat őrizetbe vették és kezdeményezték, hogy a Komáromi Járási Ügyészség tegyen indítványt a letartóztatására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.