Rablás miatt őrizetben

2023. 02. 06., h - 08:44
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök néhány órán belül elfogták az elkövetőt.

A megalapozott gyanú szerint 2023. február 3-án a reggeli órákban egy 22 éves nő Nagykanizsán, egy presszóban beszélgetett a 68 éves sértettel, majd a pénztárcájából 50 ezer forintot kivett, meglökte az idős asszonyt és távozott a helyszínről.

A bejelentést követően a Nagykanizsai Rendőrkapitányság egyenruhásai azonosították az elkövetőt és néhány órán belül el is fogták. A surdi nőt – őrizetbe vétele mellett - rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.