Rablás miatt őrizetben

2023. 01. 19., cs - 09:03
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tatabányai rendőrök két nap alatt elfogták azt a férfit, aki alkalmi ismerősét rabolta ki.

Rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt vettek őrizetbe a tatabányai nyomozók egy férfit, aki 2023. január 16-án késő este kirabolta alkalmi ismerősét. A gyanú szerint O. Ottó egy tatabányai bolt előtt ismerkedett össze a sértettel, akivel egy lépcsőházba mentek italozni. Mikor a sértett távozni akart, az elkövető erőszakkal kivette a kezéből a telefonját, nadrágja zsebéből pedig a pénzét. Ezután a földre lökte áldozatát és elmenekült a helyszínről.

Miután a sértett másnap feljelentést tett a rendőrségen, a Tatabányai Rendőrkapitányság egyenruhásai és nyomozói azonnal elkezdték az elkövető felkutatását. A 31 éves helyi férfit két napon belül azonosították és otthonában elfogták. Az elkövetőnél a rendőrök megtalálták a sértett mobilját. O. Ottót gyanúsítotti kihallgatását követően a nyomozók őrizetbe vették, és kezdeményezték, hogy az ügyészség tegyen indítványt a letartóztatására.

1

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.