Pénztárcát lopott, a rendőrök eljárást indítottak ellene

2023. 03. 01., sze - 13:22
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

A rendőrségre 2022. június 9-én érkezett bejelentés arról, hogy aznap délután Tapolca egyik üzletében ismeretlen tettes eltulajdonított egy pénztárcát, melyet a tulajdonosa a bevásárlókocsiba tett a vásárlás időtartamára.  A tárcában több tízezer forint készpénz és egy bankkártya volt.

A nyomozók adatgyűjtést végeztek, melynek eredményeként látókörükbe került egy 50 éves helyi lakos, akit még aznap otthonában igazoltattak. Az elkövető a rendőrök kérdésére elmondta, hogy a pénztárca kiesett a földre a bevásárlókocsiból, ő felvette és magával vitte. A bolt épületén kívül a készpénzt eltette, a pénztárcát a benne lévő bankkártyával pedig egy arra haladó kisteherautó platójára dobta. A rendőrök a férfit elfogták, majd előállították, és a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. Ellene lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

A nyomozók a férfi lakásán végzett kutatás során megtalálták az ellopott készpénz nagy részét, melyet visszaadtak a sértettnek.

A Tapolcai Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.