Paprikasprayvel lövöldözött

2022. 12. 22., cs - 16:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A terézvárosi rendőrök elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki csütörtök délelőtt két lövést adott le egy vegyi anyagot kilövő fegyverrel, a Nyugati téren.

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt indított eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. Kerületi Rendőrkapitánysága, miután 2022. december 22-én 11 óra körül bejelentés érkezett, hogy valaki a VI. kerületi Nyugati téren a villamosmegállóban kétszer rálőtt egy férfira.  

A kerületi járőrök a Bűnügyi Bevetési Osztály, valamint a Készenléti Rendőrség munkatársaival közösen négy percen belül elfogták a lövöldöző férfit, aki a nála lévő fegyverhez hasonlító tárgyat a rendőröknek átadta. A helyszínen megállapítást nyert, hogy az eszköz egy vegyi anyagot tartalmazó, folyadéksugár kilövő eszköz.  

A 43 éves férfit a VI. Kerületi Rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt. 

Az eset során senki sem sérült meg. ​ 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.