Öt perc alatt bilincsben

2024. 05. 23., cs - 08:49
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rablás elkövetőjét fogták el a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Támogató Alosztály munkatársai.

A rendőrségre 2024. május 22-én 9 óra 20 perckor érkezett bejelentés, miszerint egy idős embert Győrben, a Budai utcában egy ismeretlen elkövető kirabolt. Az egyenruhások azonnal a helyszínre érkeztek, meghallgatták az áldozatot, ezzel egy időben pedig a csoport többi tagja a környéket vizsgálta át. Mintegy 5 perc leforgása alatt – a sértett által megadott személyleírás alapján – a Vágóhíd utcában kollégáink felismerték a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, elfogták és a helyi rendőrkapitányságra előállították.

A 38 éves győri férfit a nyomozók erőszakkal, illetve az élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett rablás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vették.

2

3


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.