Öt órán belül

2023. 03. 28., k - 09:28
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Először kérte, majd erőszakra váltva elrabolta a pénzt nyugdíjas áldozatától egy 31 éves nő - a gyanú szerint. A ráckevei rendőrök elfogták, rablással és lopásokkal gyanúsítják.

Egy 80 éves, helyi férfi segítségére siettek a ráckevei rendőrök 2023. március 21-én délután, miután az egyik buszmegállóban kirabolták. Éppen sétált, amikor odalépett hozzá egy nő és kért tőle 1.000 forintot. Nem adott, ám az ismeretlen erről tudomást sem akart venni és nem hagyta annyiban. Tovább erősködött, még a sértett táskájába is belenyúlt, de az idős férfi ezt is hárította. Az asszony tovább erősködött, szó-szót követett, majd a nő megragadta az áldozata nyakában lógó táskát, majd húzni és rángatni kezdte. A többféle betegségben szenvedő idős egyik kezével egy padba kapaszkodott, a másikkal megpróbálta a táskáját tartani, de támadója egy erős rántással kitépte kezéből. A sértett elesett, a nő pedig elmenekült a zsákmánnyal.

A táskából kivett 13.500 forintot, valamint a mobiltelefont, a többire nem volt szüksége.

A ráckevei rendőrök néhány óra alatt azonosították és elfogták a rablással összefüggésbe hozható S. Bernadettet, aki ellen további négy eljárás folyik vagyon elleni bűncselekmények miatt. A nyomozók a telefont is megtalálták, lefoglalták és visszaadták idős tulajdonosának.

A nő beismerő vallomást tett, a gyanúsítás ellen panasszal nem élt. Védekezésében elmondta, kölcsönből akarta másnap visszaadni a rabolt összeget, de ha már „lett” pénze, gondolta bevásárol otthonra. Élelmiszereket, és egy útba ejtett dohányboltban márkás cigarettát vett magának.

A Ráckevei Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya az azóta letartóztatott nővel szemben rablás bűntettének, lopás bűntettének, valamint lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.