Őrizetben a miskolci támadó

2018. 03. 22., cs - 14:41
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bűnügyi őrizetbe vette a rendőrség azt a fiatalembert, aki Miskolcon kirabolt egy skót férfit.

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 22 éves taktaharkányi férfival szemben. A gyanúsított 2018. január 28-án 3 óra 30 perc körül egy skót állampolgárságú férfit inzultált, majd bántalmazását követően elvette mobiltelefonját, illetve angol fontját. A támadó ezt követően elmenekült a helyszínről.

A rendőrök a nyomozás eredményeként azonosították, majd 2018. március 21-én bűnügyi őrizetbe vették a beismerő vallomást tett fiatalembert, akivel szemben a Miskolci Rendőrkapitányság előterjesztést tett előzetes letartóztatásának ügyészi indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!