Őrizetben a kazincbarcikai támadó

2018. 05. 06., v - 12:21
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök rövid idő alatt elfogták azt a férfit, aki Kazincbarcikán kirabolta áldozatát.

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság O. Richárd 23 éves helyi férfival szemben. A gyanúsított 2018. május 4-én 10 óra körül Kazincbarcikán, a Derkovits Gyula téren elkérte egy férfitól annak mobiltelefonját, amit nem adott vissza. Sőt, megfenyegette a készülék tulajdonosát, hogy megveri, ha továbbra is visszakéri a telefont.

A bejelentést követően a nyomozók, a járőrök segítségével rövid idő alatt azonosították, elfogták, majd a rendőrségre előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit. A bűnügyi őrizetbe vett támadóval szemben a rendőrség előterjesztést tett az ügyészségen előzetes letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!