Nem maradt keréken a terepjáró

2023. 03. 22., sze - 07:51
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Autójával próbált elmenekülni egy férfi a rendőrök elől a fővárosban, mely során balesetet okozott.

Egy rendszám nélkül közlekedő terepjárót vettek észre a Készenléti Rendőrség beosztottjai az V. kerület Bajcsy-Zsilinkszky út és Alkotmány utca kereszteződénél 2023. március 21-én késő este.

A rendőrök meg akarták állítani az autót, azonban annak vezetője továbbhajtott, ezért szirénázva és kék lámpával követték. A menekülő jármű a Budapest, I. kerület Attila út és Alagút utca kereszteződésében 22.35 órakor áthajtott egy piros lámpán, nekiütközött egy másik autónak, majd felborult, miközben nekicsúszott egy taxinak is.

Az autó vezetőjét, a  38 éves D. Györgyöt elfogták, mely során kiderült, hogy vezetői engedély nélkül vezette a járművet. A fővárosi rendőrök a baleset helyszínelése során az egyik összetört autó sofőrjét is előállították mintavételre, mert felmerült az ittas vezetés gyanúja.

Balesetben csak az okozó sérült meg könnyebben, ezért kórházba vitték. A körülmények vizsgálatára a Budapesti Rendőr-főkapitányság indít eljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.