Mint a piacon: tabletta, marihuána, por

2023. 05. 17., sze - 08:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A zuglói rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki a gyanú szerint kábítószert árult XIV. kerületi lakásán.

A XIV. Kerület Rendőrkapitányság rendőrei 2023. május 6-án egy XIV. kerületi alagsori lakásba mentek ki, mivel a gyanú szerint ott egy férfi kábítószert árult. Vevőitől azokért három és ötezer forint közötti összeget kért.

Az alagsorban lévő lakásban az egyenruhások egy férfit fogtak el, majd  ott kutatást tartottak. Ennek során közel fél kiló zöld növényi és ugyanennyi por állagú kábítószergyanús anyagot, valamint több, üvegbe vagy dobozba tárolt tablettákat és folyékony anyagot is találtak. Ezek mellett a drog porciózásához, kereskedelméhez és fogyasztásához használt mérlegeket, szívószálakat, nejlon tasakokat, mobiltelefonokat és SIM kártyákat, laptopot, és közel egymillió forintot foglaltak le.

A feltételezett elkövető a tárolóedényeket „ANFI”, „Matrix drops” és „Cannabis” feliratokkal címkézte fel.

Az elsődleges szakértői vélemény szerint a nyomozók által lefoglalt anyagok között volt marihuána és amfetamin is, a feketepiaci értékük körülbelül 4,5 millió forint. 

A BRFK XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága a 45 éves T. Zsoltot kábítószer-kereskedelem miatt gyanúsítottként hallgatta ki, majd őrizetbe vétele mellett előterjesztést tett letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Letartóztatásban

Megvertek és kifosztottak egy férfit a szigetvári vasútállomáson. A nyomozók őrizetbe vették a feltételezett elkövetőket, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatásukat.

 

Egy újabb sporteredmény, amire büszkék lehetünk!

Az elmúlt évek hagyományához hasonlóan, a Készenléti Rendőrség szervezésében idén is megrendezték az Országos Rendőr Háromtusa Bajnokságot. A versenyt a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata dobogós helyen zárta.

 

Állati jó nap volt!

Szenzáció! Nyilvános rendőrkutya kiképzés volt Miskolcon, a Népkerti Sportpályán! Az Állatok Világnapja alkalmából, az állatokért, a felelős állattartásért!

 

Lezárt ügy: Jobbágyi rablás

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. szeptemberében erőszakos módon kirabolt egy idős nőt Jobbágyiban, majd bezárta saját háza pincéjében.