Mindig tetten érik, hiába próbálkozik

2023. 01. 06., p - 07:35
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kecskeméti üzletekből akart több alkalommal lopni egy 25 éves férfi, de rendszeresen lebukott még a helyszínen. Utolsó alkalommal már egy társa is volt, így aztán mindkettejüket őrizetbe vették.

 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozói 2023. január 4-én őrizetbe vettek két fiatalt. A 22 és 25 éves férfiak a gyanú szerint az egyik bevásárlóközpontban a ruházatukba rejtettek több nagy táblás csokoládét, és azokat el akarták tulajdonítani. Az áruház biztonsági szolgálatának a munkatársa tetten érte, és a rendőrök kiérkezéséig visszatartotta mindkettejüket.

A 25 éves gyanúsítottnak nem ez volt az első esete. A jelenlegi bizonyítékok szerint 2022 decemberében legalább további két alkalommal kísérelt meg szeszes italt elvinni egy-egy üzletből. Egyik próbálkozása sem járt sikerrel, a biztonsági őrök minden alkalommal felfigyeltek a tolvajra, és sikeresen megakadályozták a lopást.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai a fiatalabb férfit egy, míg társát háromrendbeli lopással gyanúsítják. A bűntársakat őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A nyomozók vizsgálják, hogy a duó további, hasonló jellegű bűncselekményekkel gyanúsítható-e.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.