Menekülés közben eldobta a zsákmányt a halmajugrai férfi

2022. 12. 08., cs - 12:17
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lopás miatt indult ellene eljárás.

A Gyöngyösi Rendőrkapitányság lopás bűncselekmény elkövetésével gyanúsítja azt a halmajugrai lakost, aki 2022. december 6-án 13 óra körül a nyitott kapun bement egy lakóház udvarára, majd a melléképület ajtajáról a zárként használt drótot leszedte, és a helyiségbe bejutva elektromos fűrészt, valamint egy fúrót lopott el.

Az otthon tartózkodó asszony mindezt észrevette, ezért a 20 éves férfi sietve távozott, a közelben pedig az árokba dobta a megszerzett gépeket, melyeket utána a sértett hazavitt.

A rendőrök rövid időn belül elfogták a településen a tolvajt, aki kihallgatásán beismerte tettét.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.