Lopás miatt felelhet

2023. 01. 27., p - 07:31
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 30 éves férfi a munkahelyéről lopott alkatrészeket, a tatai nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.

A gyanú szerint a tettes még 2021-ben a baji munkahelyéről lopott műszereket. A férfi a lopott tárgyakat később eladta, az érte kapott pénzt elköltötte. A tatai rendőrök a helyi lakost gyanúsítottként kihallgatták, ellene lopás bűntett miatt indult büntetőeljárás. A férfi a bűncselekmény elkövetését beismerte. A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a keletkezett iratokat megküldte a Tatai Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.