Lopás és rablás miatt kell felelnie

2023. 02. 21., k - 13:46
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A marcali rendőrök őrizetbe vettek egy 17 éves fiatalt.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy szenyéri fiatal 2022. január 5-én este otthonáig követett egy nőt, majd dulakodni kezdett vele, és megpróbálta elrabolni tőle a táskáját, amikor pedig a ház ablaka kinyílt, elmenekült. A rendőrök a nyomozás adatai alapján azonosították a feltételezett elkövetőt, akit 2023. február 20-án elfogtak és a Marcali Rendőrkapitányságra állítottak elő.

Az adatgyűjtés során arra is fény derült, hogy a rabló korábban összesen háromszor tört be különböző szenyéri ingatlanokba, ahonnan egy gyermekkorú és egy fiatalkorú társával motorfűrészeket és több üveg röviditalt tulajdonítottak el.

A nyomozók a 17 éves szenyéri fiút lopás és rablás kísérlet bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. Fiatalkorú társát szintén lopás bűntett elkövetésével gyanúsítják.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.