Lökhárító vezetett a tolvajhoz

2023. 07. 12., sze - 07:35
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Leszakadt az alkatrész az elkövető kocsijáról, miközben benyomta vele egy telephely kapuját. Szerencsétlenségére végül ez segített beazonosítani.

Betörésről érkezett bejelentés a Kecskeméti Rendőrkapitányságra 2023. április 14-én reggel. A sértett épp az udvarában parkoló kocsijával készült indulni, amikor meglátta, hogy az ajtó oldalzsebének tartalmát valaki szétdobálta. Ezután észrevette, hogy mind a motorháztető, mind pedig a csomagtartó ajtaja nyitva van, és eltűnt egy láda, amiben elektromos gépeket tárolt. Ám nem csak a kocsiból tűntek el dolgok, kiderült, hogy a lakásban és a garázsban is járt a tolvaj, aki meglovasított egy kompresszort és egy szerszámokkal teli ládát is.

A nyomozók megkezdték az ismeretlen elkövető kutatását: adatgyűjtést folytattak és tanúkutatást végeztek, amikor egy újabb esetről érkezett bejelentés. Ez alkalommal azonban rézcsövek tűntek el egy telephelyről. A bejutáshoz érdekes módszert választott a tolvaj: nekitolatott kocsijával a kapunak. A lakat ugyan megadta magát, csakhogy az autó lökhárítója is leszakadt a manőverben. Mindeközben a telephely riasztója értesítést küldött a tulajdonosnak, aki ezért a helyszínre sietett, és megzavarta az elkövetőt. A tolvajnak sietősen kellett távoznia, a nagy rohanásban hátramaradt lökhárítóelem pedig segített a rendőröknek eljutni a tolvajhoz. A 28 éves helybélit tegnap őrizetbe vették és kihallgatták a lopások miatt, amelyeknek az elkövetését elismerte. A nyomozók vizsgálják, hogy a számlájára írható-e más bűncselekmény, illetve volt-e társa.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kiszűrve

Német hatóságok által körözött autót foglaltak le a nyomozók Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Ittasan vezetni veszélyes

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonkét ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminckilencedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

 

A nyomozók nem engedték kihűlni a nyomokat

A szerencsi rendőrök – közel – két évvel ezelőtti rablás ügyében végzett kitartó nyomozásukkal törlesztették azt az adósságot, melynek során őrizetbe vették egy bodrogkeresztúri idős nő bántalmazóját.