Lezárt ügyek: Zárva volt a diszkó

2018. 05. 22., k - 15:54
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Garázdaság miatt felelhetnek a bíróságon azok a férfiak, akik egy miskolci taxisofőrt inzultáltak.

A Miskolci Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 27 éves miskolci lakossal és 26 éves kiskunlacházi barátjával szemben.

A gyanúsítottak 2018. március 16-án hajnali 1 óra után Miskolcon, a Szemere utcai taxiállomáson szálltak ki egy taxiból, amikor szóváltásba keveredtek a sofőrrel. Az egyik fiatal megpróbálta megütni a taxist, míg társa az autó motorháztetőjét ütlegelte, amely behorpadt.

Az indulat kiváltó oka az volt a gyanúsítottak szerint, hogy a taxisofőrtől megkérdezték, hogy Miskolcon, az Egyetemvárosban van-e buli, mire a férfi azt válaszolta, hogy van. A sofőr ezt követően a két gyanúsítottat és barátaikat elvitte az egyetemre, ahol minden szórakozóhely zárva volt. Ezt a fuvart a fiatalok kifizették, majd visszaindultak a taxissal a belvárosba. Itt azonban a visszaút díjának vonatkozásában vita alakult ki az utasok és a sofőr között.

A garázda férfiakkal szemben folytatott nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság a napokban lezárta és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!