Lezárt ügyek: Gondatlanságból elkövetett emberölés

2018. 05. 11., p - 10:18
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy férfival szemben, aki egy lőfegyverrel véletlenül meglőtte kislányát Miskolcon.

Gondatlanságból elkövetett emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság egy 50 éves miskolci férfival szemben. A gyanúsított 2017. június 12-én 18 óra 30 perc körül miskolci otthonában egy engedély nélkül tartott forgótáras pisztollyal véletlenül leadott egy lövést, ami eltalálta kilenc éves kislányát. Az eset során a gyermek olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítás közben belehalt a sérüléseibe.

Az ügyben indított nyomozást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a napokban befejezte és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!