Lezárt ügyek: Fának csapódott

2018. 06. 22., p - 12:25
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fának csapódott autójával az a sofőr, aki ittasan és vezetői engedély nélkül ült volán mögé.  A Miskolci Rendőrkapitányság rajta kívül még három ittasan volán mögé ülő sofőrrel szemben élt vádemelési javaslattal.

A Miskolci Rendőrkapitányság elsődleges feladatai közé tartozik többek között a közlekedés biztonságának megteremtése. Közúti ellenőrzések során szűrték ki a rendőrök azokat a járművezetőket, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak. A három férfit az elmúlt időszakban Miskolcon emelték ki a forgalomból a járőrök. A közúti ellenőrzések során minden esetben elvették a vezetői engedélyeket. A negyedik esetben az ittas sofőr Miskolcon, az Avasi kilátó közelében haladt, amikor nem megfelelően választotta meg járműve sebességét, ezért nekihajtott egy fának. Az autóban négyen utaztak, és nem sérült meg senki.

A Miskolci Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást az ittas sofőrökkel szemben, amelyeket befejezett és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!

 

Trükk

A budapesti rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki pénzváltás ürügyén szólított le egy idős hölgyet, majd kifosztotta őt.