Lezárt ügyek: A belvárosban rabolta ki

2018. 06. 04., h - 11:30
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bíróság elé állítási javaslattal élt a rendőrség egy fiatal férfival szemben, aki Miskolc belvárosában kirabolt egy skót állampolgárságú férfit.

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 22 éves taktaharkányi férfival szemben. A gyanúsított 2018. január 28-án 3 óra 30 perc körül egy skót állampolgárságú férfit inzultált az utcán, majd bántalmazását követően elvette mobiltelefonját, valamint angol font készpénzét. A támadó ezt követően elmenekült a helyszínről.

A rendőrök a nyomozás eredményeként azonosították, majd 2018. március 21-én bűnügyi őrizetbe vették az elkövetőt, aki beismerő vallomást tett.

Az ügyben indított nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság lezárta, és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte, a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!