Lezárt ügy: vádemelést javasolnak a rendőrök

2020. 11. 26., cs - 08:29
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Püspökladányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte az ügy vizsgálatát.

Püspökladányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kétrendbeli lopás bűntett, kifosztás bűntett és garázdaság vétség elkövetése miatt folytatott eljárást egy sárrétudvari lakossal szemben. A nyomozás adatai alapján B. Richárd 2020. augusztus 8-9. között egy sárrétudvari házból ruhaneműket, parfümöt, karórát és dohányterméket lopott el. Az eljárás során az is kiderült, hogy az ezt megelőző hetekben egy bárándi idős asszonytól pénzt, illetve egy püspökladányi nőtől tabletet tulajdonított el, 2020. május 31-én pedig Sárrétudvariban az utcán verekedett össze egy ismerősével.  

A nyomozók a 20 éves férfit bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit Debreceni Járásbíróság elrendelt.  A rendőrök az ellopott értékek egy részét megtalálták, lefoglalták, és visszaadták tulajdonosának.

A jelenleg is letartóztatásban lévő gyanúsított ügyében a hatóság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

„Öt állati szabadság”

Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.

 

Rablás miatt őrizetben

Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.