Lezárt ügy – Segítség nélkül továbbhajtott

2023. 03. 16., cs - 07:44
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád vármegyei rendőrök lezárták a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy férfi 2022. október 26-án a 21-es számú főúton a forgalommal szemben haladva okozott balesetet.

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 71 éves férfival szemben.

Mint arról korábban hírt adtunkegy 52 éves férfi haladt személygépkocsival 2022. október 26-án 11 óra körüli időben a 21-es számú, irányonként kétszer két sávos osztott pályás főúton Salgótarján irányába, amikor Pásztó közelében észlelte, hogy vele szemben egy gépjármű közlekedik. A baleset elkerülése érdekében a gépkocsi kormányát elrántotta, a sávokat elválasztó szalagkorlátnak ütközött, majd az út szélén állt meg. A baleset során a gépkocsivezető megsérült és jelentős anyagi kár keletkezett. A balesetet okozó sofőr megállás nélkül továbbhajtott Hatvan irányába, a forgalommal szemben. A Nógrád Vármegyei Rendőr- főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai a sikeres adatgyűjtést követően beazonosították és lakásán elfogták azt a 71 éves férfit, aki a 21-es úton a forgalommal szemben közlekedve járművével a balesetet okozta.

A rendőrök a férfi ellen folytatott eljárás vizsgálati szakaszát a napokban lezárták, és a keletkezett iratokat a Balassagyarmati Járási Ügyészség részére megküldték.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.