Lezárt ügy: kerékpár kosarából vitte el a táskát

2023. 01. 20., p - 13:25
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hevesi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.

A Hevesi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt folytatott eljárást egy helyi lakos ellen.

A nyomozás adatai alapján a 32 éves férfi 2022. november 19-én reggel Hevesen, a Fő úton odalépett egy kerékpároshoz, és a kosarából kivette a táskáját, amiben készpénz, mobiltelefon és személyes iratok voltak, majd elszaladt a helyszínről.

A rendőrök pár napon belül azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható F. Pétert, aki kihallgatásakor beismerő vallomást tett.

A nyomozó hatóság a vizsgálati szakaszban a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és a keletkezett iratokat a napokban továbbította az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.