Lezárt ügy: gépkocsikat tört fel

2023. 01. 09., h - 12:35
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyöngyösi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Gyöngyösi Rendőrkapitányság Felderítő Alosztályának munkatársai 2022. október 18-án éjjel 1 óra körül elfogták azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy a városban feltört több, ugyanolyan típusú személygépkocsit. A 27 éves helyi lakos kifeszítette a járművek egyik ajtaját, kiszedte a rádiós magnókat, valamint elvitte az utastérben talált parfümöt, napszemüveget, üdítőt, továbbá az egyikből az akkumulátort is ellopta.

A rendőrök többrendbeli lopás vétség gyanúja miatt hallgatták ki, melyen beismerő vallomást tett. 

A nyomozó hatóság a vizsgálati szakaszban a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és a keletkezett iratokat a napokban továbbította az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.