Lezárt akta: rendőrkézen a dílerek

2023. 03. 09., cs - 13:40
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Helybéli fiatalok árultak és fogyasztottak kábítószert Csongrádon. A rendőrség lezárta az eljárást.

A Csongrádi Rendőrkapitányságra 2021. június 10-én érkezett bejelentés, mely szerint ismeretlen fiatalok kábítószert fogyasztanak és árulnak a rendőrkapitányság illetékességi területén. A csongrádi nyomozók adatgyűjtésbe kezdtek, melynek eredményeként két férfi és egy fiatalkorú fiú is gyanúsítotti kihallgatáson találta magát. A helybéli elkövetők szintetikus kábítószert és marihuánát is adtak-vettek, valamint fogyasztottak, így kábítószer birtoklás és kereskedelem miatt kell felelniük.

A Csongrádi Rendőrkapitányság az ügyet lezárta és vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.