Lezárt akta: rém rendetlen család

2023. 03. 28., k - 07:45
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy háromfős társaság Csongrádon randalírozott. A rendőrök lezárták az eljárást.

A rendőrségre 2022. augusztus 20-án érkezett bejelentés, mely szerint egy háromfős társaság Csongrádon egymással és másokkal is erőszakosan viselkedik. A helyszínre érkező rendőrök azonnal adatgyűjtésbe és tanúkutatásba kezdtek, hogy később a nyomozók tisztázni tudják a történteket. Az eljárás során kiderült, hogy az elkövető délután összetűzésbe keveredett az élettársával, aki nem sokkal később összeverekedett a csoport harmadik tagjával, aki az elkövető édesapja. Az elkövető ez idő alatt fuvart próbált szerezni hazáig. Megállított egy autót, a sofőrt pedig egy ütéssel igyekezett rávenni arra, hogy vigye el. A jármű vezetője ijedtségében a gázra lépett, az agresszív stoppos így hoppon maradt.

A férfival szemben a Csongrádi Rendőrkapitányság lezárta a nyomozást, az ügyet pedig vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek. A férfinak garázdaság elkövetése miatt kell felelnie.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.