Lezárt akta: Nem gyerekcsíny, súlyos bűncselekmény

2023. 02. 17., p - 10:39
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozás adatai szerint közel 1,5 millió forint kárt okozott négy fiú egy bagaméri telephelyen. Egy buszt és egy darut rongáltak meg, pusztán szórakozásból.

A bejelentés 2022 májusában érkezett a rendőrségre arról, hogy egy bagaméri telephelyen ismeretlenek megrongáltak egy buszt és egy darut. A rendőrök részletes helyszíni szemlét tartottak, majd rövid időn belül azonosítottak három gyermekkorú, valamint egy fiatalkorú fiút, akiket kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekmény elkövetésével.

A nyomozás adatai szerint a fiatalok beugrottak a telephely kerítésén, majd pusztán szórakozásból kövekkel betörték a busz szélvédőjét és több alkatrészt is letörtek a daruról. A rongálásuk összérteke meghaladta az 1,4 millió forintot.

Kihallgatásukon mind a négyen beismerő vallomást tettek. A három fiú életkorára való tekintettel az eljárást megszüntették, viszont fiatalkorú társuknak rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kell felelnie. A Vámospércsi Rendőrőrs nyomozói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.