Lezárt akta: ittasan okozott balesetet, majd angolosan távozott

2023. 01. 26., cs - 09:51
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri rendőrök befejezték az 56 éves győri férfivel szemben indított büntetőeljárás vizsgálatát.

Győrben az Új élet utcában közlekedett személygépkocsijával egy helybéli lakos 2022. szeptember 19-én 14 óra körüli időben. Haladása során egy parkolóban hátramenet közben nekiütközött az ott szabályosan várakozó személygépkocsinak, majd adatai hátra hagyása nélkül a helyszínről távozott. A bevezetett rendőri intézkedéseknek köszönhetően rövid idő alatt otthonában megtalálták a baleset okozóját, akivel szemben az egyenruhások alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív eredményt mutatott. A férfit a járőrök a helyi rendőrkapitányságra előállították, ahol ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A gépjármű vezetője a bűncselekmény elkövetését elismerte.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a győri rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték meg a Győri Járási Ügyészség részére.  

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal és mások életét is veszélyezteti!

„… hogy mindenki hazaérjen!”


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.